BEMUTATKOZÁS

ttÉrezd jól magad, és engedd, hogy társaid is jól érezzék magukat! A többi már gyerekjáték.

Intézményünk elődjei a Nádasdy utca 98. szám alatt működött Jókai Mór Általános Iskola (rendszerváltás előtt Hullay Jenő úti Általános Iskola), valamint a Fő utca 143. szám alatt működött Gábor Áron Általános Iskola (rendszerváltás előtt Gábor Andor utcai általános iskola) voltak. Mind a két iskolában 1928. szeptember 1-jén indult meg a tanítás, ekkorra épült meg a két épület is. Intézményünk ezen két iskola egyesülésével jött létre 2007. augusztus 1-jén.

Épületeink emberléptékűek, a két telephely összesen 536 főt képes befogadni, hangulatuk családias. Jelenleg 19 osztályban 360 körüli tanuló tanul. Osztálylétszámaink lehetővé teszik, hogy a tanulókat egyéni képességeiknek megfelelően fejlesszük, oktassuk.

A tantestület 35%-a több mint 10 éve dolgozik az iskolában. A viszonylag állandó pedagógus közösség a biztosítéka az állandó magas színvonalnak.

Fontosnak tartjuk a gyermekközpontúságot, a magas színvonalú szakmai munkát, a szülőkkel való jó kapcsolatot, az iskola családias légkörét, hagyományaink ápolását.

Pedagógiai programunknak megfelelően kiemelt hangsúlyt kap oktatásunkban az alapműveltség elsajátíttatása, a matematika, a magyar tantárgy, az idegen nyelv oktatás, a tehetséggondozás.

A Fő utcai épületben 5. osztálytól emelt óraszámú matematika tehetséggondozó osztályt működtetünk, ahová bárki jelentkezhet.

Mindkét épületben 5. osztálytól emelt óraszámú természettudomány oktatás, 7. osztálytól tömbösített természettudomány oktatás folyik.

Régimódi iskola helyett modern pedagógiára törekszünk az órákon és azon kívül is. Minden hétre jut valami külsős tanóra: színház, sakk, LEGO, Suzuki, méhészet, kutyaiskola, ásványbörze, robotika, iskolakert. Vendégünk volt a Planetárium. Kiállítóterünk a Gábor-Galéria. Matematika eredményeink jól ismertek.

Újdonság: extra angolórák a szülők kérésére és a természettudományos tagozat, ahol a tantárgyak helyett egységben tanítjuk a természet szépségét, környezetünk védelmét. Ezt nevezzük STEAM-oktatásnak, amibe még a „készségtárgyak becsülete” is beletartozik.

Tehetséges tanulóinknak szakköröket, a felzárkóztatásra szorulóknak korrepetálásokat biztosítunk. A rendszeres testedzés iskolánk programjának fontos része: úszás, külső sportpályák, őszi téli, tavaszi túra, sítábor, délutáni sportfoglalkozások, és versenyek várják a gyerekeket. Az elmúlt évek országos szintű komplex tudásszint felméréseinek kiváló eredményei bizonyítják oktatásunk eredményességét. Évek óta szinte minden tanulmányi versenyen a dobogón végeznek tanítványaink. Tanulóink eredményesen felvételiznek természettudományos és kéttannyelvű gimnáziumokba.

Iskolánkban aktív közösségi élet folyik: Suli-buli, vetélkedő, Mikulás, farsang, táborok.

Kétévente Művészeti Fesztivál keretében mutatkoznak be tehetséges tanulóink.

1-4. évfolyamon egész napos iskola működik. Célunk, hogy sok játékkal, vidám, könnyed hangulatban, a gyerekek életkori sajátosságainak megfelelő formában alapozzuk meg az alapképességeket. iskolánkkal.

ISKOLÁNK BEMUTATKOZÓ VIDEÓI AZ ELMÚLT ÉVEKBŐL

Telefon

Fő utcai titkárság: 1/357-3334

Nádasdy titkárság: 1/282-8739

Cím

1196 Budapest, Nádasdy utca 98.

1196 Budapest, Fő utca 143.