ISKOLÁNK TÖRTÉNETE
Fő utcai épület
Iskolánk Fő utcai épülete Foerk Ernő építész terve alapján épült 1928-ban. Az ő nevéhez fűződik az Országházban a faldíszítések tervezése, valamint a szegedi Fogadalmi templom építése, amelynél Schulek Frigyes terveit alakította át. Ide a Fő utcai épületbe hozták át Kispest legrégibb elemi iskolájának dokumentumait megőrzésre, így van előmeneteli naplónk az 1903-1904-es tanévről. A Fő utcai épületben működő iskola neve többször is változott. Először Mikes Kelemen Általános Iskola, később Kispest Fő Utcai Állami Elemi Népiskola, aztán Horthy Miklós Állami Elemi Iskola, majd Linhardt Antal Úti Iskola néven később Gábor Andor Úti Iskola és Fő Utcai Iskolaként emlegették. 1995-ben vette fel a Gábor Áron Általános Iskola nevet.
A Fő utcai épület igazgatói:
– 1928-1931: Rámeszdorfor Róbert
– 1931-1945: Markó Lajos
– 1946-1972: Dr. Neusch Ervin
– 1972-1983. Dr. Hodány Lászlóné
– 1983-1985: Sziklai Jánosné
– 1985-2000: Szentirmai Gyuláné
– 2000-2025: Dessewffyné Szabó Erzsébet
– 2025-: Dr. Rigóczki Csaba
Nádasdy utcai épület
A Nádasdy utcai épület ugyancsak 1928-ban nyitotta meg kapuit. Az iskola 1928-1956-ig Rózsa tér 16. sz. Állami Elemi Népiskola néven működött. 1957-1993-ig Hullay Jenő nevét viselte, majd Jókai Mór nevét vette fel. Az épületet Schodits Lajos építész tervezte, építője Csímár Károly volt.
A Nádasdy utcai épület igazgatói:
– 1928-1948: Lóhnert Lajos
– 1948-1957: Jámbor József
Barabás Klára
Szabolcs Máté
Gérecz István
Vágó Benőné
Deák-Bárdos Gábor
– 1957-1960: Kopp László
– 1960-1962: Solymos Sándor
– 1962-1977: Dr. Németh Zoltánné
– 1977-1982: Győrfi Gézáné
– 1982-1987: Bohus Gábor
– 1987-1988: Bartha Józsefné
– 1988-1992: Csernavay Jenő
– 1992-2007: Horváth Andrea
– 2007-2025: Dessewffyné Szabó Erzsébet
– 2025-: Dr. Rigóczki Csaba
Telefon
Fő utcai titkárság: 1/357-3334
Nádasdy titkárság: 1/282-8739
Cím
1196 Budapest, Nádasdy utca 98.
1196 Budapest, Fő utca 143.
